"Tollam, ceruzám kísér ezután"

Több fórumon is úgy vélekedtek, hogy ezt az eseményt nem kell ünnepelni, nem kell összecsődíteni a családot, ebédet tartani, nem kell a nagyszülőket sem meghívni, hiszen egyáltalán nem nagy kunszt, ha a gyerek kijárja az ovit, ez az élet természetes rendje.

Elcsodálkoztam. Én még őrzöm a fényképeket az óvodai ballagásomról. A kultúrházban volt… Van egy, ahol kézen fogva állok Zolikával a színpadon és verset mondok. Van egy, ahol anyukám ölében ülök. Van, ahol az óvó néninek adok át ajándékot – vagy ő nekem? És van egy csoportkép is, ahol mind a 25-en együtt vagyunk, szépen felöltözve, fehér ingecskében, kék aljban. Nekem még egy masni is volt a nyakamban és a hajam is ki volt engedve – mert így szerettem. Mert ez a nap rólam szólt! Emlékszem, boldog voltam akkor. Büszke arra, hogy elballagok, hogy hamarosan iskolás leszek. „Tollam, ceruzám kísér ezután” – énekeltem. Még most is jól esik visszagondolni erre az emlékre.

Elfogadom, hogy mindenki másképp vélekedik. De én akkor is elmegyek a keresztlányom óvodai ballagására, megnézem a kis műsorukat, aztán részt veszek a családi ebéden, és még ajándékot is viszek! Valami olyat, ami segíti majd a tanulásban. Mert ez az időszak számára egy átmenet: óvodából iskolába, a játékok világából a kötelességek világába.

A cinege cipője könyv

Szerintem így helyes. Minden gyermek megérdemli, hogy életének fontos szakaszában megünnepeljék azt, hogy van, azt, hogy fejlődik. Hogy gyerekből szép lassan felnőtté válik.