Kiről nevezték el a montessori játékokat? Ki volt Maria Montessori?
A montessori játékok megalkotója Maria Montessori olasz orvosnő, pszichológus volt, aki sajátos nevelési módszeréről vált híressé. A nevéhez fűződő eszközöket az általa vezetett óvodában fejlesztette ki. Ezek azt a célt szolgálták, hogy a gyermekek számára játékossá tegyék a tanulást, segítsék a képességek fejlődését, elsősorban a finommotorikát, amely ez írás megtanulásához elengedhetetlen.
Az 1907-ben nyílt római Casa dei Bambini (Gyermekek háza) nevű intézményben alkalmazta először hatásos módszereit, és hamarosan elismertté vált. Több könyvet is írt, amelyben kifejti pedagógiájának sajátosságait, bemutatja a mai napig használatos találmányait.
Maria Montessori olyan játékokat alkotott, amelyek lehetővé teszik az önellenőrzést, figyelemfelkeltőek és tanulni lehet általuk. Fontosnak tartotta, hogy minden eszköz a gyermekek méretéhez igazodjon: kis padokat, kis asztalokat alkotott számukra, a taneszközök, játékok is a gyerekek kezébe illőek voltak.
A természetességet is előtérbe helyezte, ezért nem véletlen, hogy a montessori játékok fából készülnek. A Vesszőparipa fajáték webáruházban a Készségfejlesztő és tanulójátékok között találhatók a montessori tornyok, formaillesztők és sok más montessori játék is.
Formaillesztő montessori torony - színes fajáték
Montessori torony babáknak
Kétségkívül az egyik legismertebb montessori játék a montessori torony, amelyet körülbelül 1 éves kortól adhatunk a babák kezébe. A színes toronyépítő játék jó példa arra, hogyan tanítja a gyermekeket egy egyszerű eszköz.
Próbálkozás - gyakorlás - képesség kialakulása - tudás: ezen a folyamaton kell végigmenni ahhoz, hogy megszerezzük a képességeket. A montessori torony esetében a kisgyerekek többször próbálkoznak a helyes sorrenddel, de csak később tudják hibátlanul felépíteni a tornyot. A lényeg azonban abban rejlik, hogy hagyni kell őket, hogy megismerkedjenek a formákkal, színekkel, érezzék a kicsi-nagy közötti különbségeket. Végül a sokadszori próbálkozás sikerélményhez fogja őket juttatni.
A másik lényeges dolog, az önellenőrzés: akár montessori toronyról, akár formaillesztő játékról van szó, a gyerkőc maga is meg tudja állapítani, sikerrel oldotta-e meg a feladatot.
A montessori torony azért hatásos fejlesztőeszköz, mert kitartásra nevel, emellett a szem-kéz koordinációt és a kézügyességet is javítja. Nézzen szét kínálatunkban, ahol kisebb és nagyobb méretű színes montessori torony játékokat is talál!
Montessori torony- piramis tyúkanyóval
Különleges montessori játékok
Ismerkedjen meg kínálatunk különleges montessori játékaival is! A PlanToys és GOKI márkájú termékek között számos készségfejlesztő újdonságot talál.
A PlanToys 5403 fák szortírozó játék is montessori elveken alapul. A 4 farúdra kell illeszteni a fenyőfa kialakításához szükséges elemeket. Az, hogy ez milyen sorrendben történik, a gyermekekre van bízva. Nincs rossz megoldás!
A gyakorlás fázisában a gyerekek különböző fákat hozhatnak létre. Közben a színekkel és formákkal, a mennyiségekkel is megismerkednek. A kiváló minőségű PlanToys játékok alapanyaga gumifa, így a tapintás által is fejlődik a gyerkőcök érzékelése. A színek sorrendje azonban mutatja a négy évszakot is, ezért idősebb korban ezt a témát is feldolgozhatjuk a játék segítségével.
PlanToys montessori játék - szortírozó - színes fajáték
A Goki 58427 törpeház fa építőjáték is a vidám színeivel hívja fel magára a figyelmet. Egy végtelenül egyszerű, mégis fejlesztő hatású montessori játék ez, ahol az elemek segítségével egy kis asztali kirakó hozható létre.
A játék 7 elemet tartalmaz: fák, ember és ház alkotható meg belőlük. Nyílt végű játék ez is: az elemek szabadon felhasználhatók, csoportosíthatók, sokféle kreatív megoldás születhet.
Színes törpeház fa építőjáték - montessori kirakó
Keresse a montessori játékokat, mert ezek a fejlesztőjátékok a legalkalmasabbak 1 évesek számára! Kínálatunk igen bőséges és folyamatosan bővül. Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesülhessen az újdonságokról!
KAPCSOLÓDÓ BLOGCIKKEK
Montessori torony: mit fejleszt és kiknek ajánljuk?
5+1 nagyszerű játék 1 éveseknek
A formabedobó hány éves kortól ajánlott?
Falra szerelhető, logikai készséget fejlesztő játékok 1-3 éveseknek